Panaszmentes hét!:)
Hétfő, július 26th, 2010 | Uncategorized | Nincsenek megjegyzések
Nos, tegnap este befeztem A milliomos elme titkai című könyvet. Jó érzés volt letenni, mert amikor kikerült a kezeim közül, gazdagnak éreztem magam. Aznap este kineveztem egy Anyagi Függetlenség Dobozt, még cédulát is ragasztottam rá. A lényege, hogy minden nap tegyünk bele valamennyi pénzt, akármennyit. Ez azt is jelenti egyben, hogy foglalkozunk a pénzünkkel, tehát az univerzum még többet fog nekünk küldeni. Tegnap reggel megtanultam egy “imát”, amit sokszor egymás után elmondva egyre jobban éreztem magam. “Világmindenség, ha valaki felé valami nagyszerű dolog közelít , és nem akarja elfogadni, küldd el nekem! Én nyitott vagyok, és készen állok rá, hogy elfogadjam minden áldásodat! Köszönöm.” Hát ettől belelkesedtem, az biztos… 
Visszatérve a bejegyzésem címére: Panaszmentes hét. Elhatároztam, hogy ezen a héten nem fogok panaszkodni, ugyani saz csak negatív energiát vonz be. Ez az első napom, és úgy tűnik, egész jól bírom. Hihetetlen, hogyha egy hétig semmi miatt sem fogok panaszkodni, az az egész életemet megváltoztathatja, komolyan! Ha nem olvastam volna el a könyvet, ilyesmikről nem is tudnék…
Kívánjatok szerencsét a panaszmentes hetemhez!
A milliomos elme titkai
Szombat, július 24th, 2010 | Uncategorized | Nincsenek megjegyzések
Anyukám kapott egy könyvet egy ismerősétől, amit T. Harv Eker írt A milliomos elme titkai címmel. Anya a kezembe adta a könyvet, és mondta, hogy nyugodtan olvassam el. Azonnal belekezdtem az olvasásba, jelenleg az elején tartok, de máris nagyon élvezem a könyvet. Megtanít az anyagi függetlenség élvezetére, s mindarra, amit a könyv nélkül aligha tudnék elképzelni. Akinek a pénzügyi modellje például 100.000 forintra van beállítva, az ne várja el, hogy többet keressen egy évben. Akár hiszitek, akár nem, változtatni kell ahhoz, hogy az anyagiakban többre legyünk képesek. Mivel a gondolatainknak frekvenciája van, ezért elég azt gondolnunk (és el is hinnünk), hogy például a pénzügyi modellünk tízmillió forintra van beállítva. S ha valóban be tudjuk ágyazni az agyunkba, hogy tízmilliót keresünk egy évben, akkor valóban annyit fogunk keresni. Eddig miért nem élhettem anyagi függetlenségben? Azért, mert a szüleink régebben azt állították, hogy a pénz nem fontos, a gazdagok pedig kapzsik. Ezekkel a gondolatokkal nőttünk fel, így ezek szabályozták az életünket. Ki kell törölni őket, és milliós összegekre kell beállítanunk a pénzügyi modellünket. Hihetetlenül hangzik, mégis igaz!
Amikor csak eszembe jut, megérintem a homlokomat, és azt mondom: “Milliomos elmém van!”
Fürstenfeld Freibad
Szombat, július 24th, 2010 | Uncategorized | Nincsenek megjegyzések
Tegnap nem volt időm arra, hogy foglalkozzak a blogommal. Ugyanis, hat órakor fölkeltem azért, hogy a Fürstenfeldi szabadtéri strandra menjek fürdeni. Anyukám barátnőjének családjával együtt indultunk el Ausztriába. Először egy reggelizőbe mentünk, ahol jól megpakoltuk a hasunkat szendvicsekkel, keksszel, forró kakaóval, kávéval… miután fölkeltem a székről, alig tudtam lépkedni, amint persze nem is tudok csodálkozni. Ezután valóban Fürstenfeld felé vettük az irányt, s alig fél óra múlva meg is érkeztünk.
És akkor megláttam a strandot:
Semmi kétség, nagyon megtetszett a hely. Leterítettük a földre a lepedőket, fölállítottuk a sátrat, egy kis naptejet kentünk magunkra, végül pedig a vízbe szaladtunk. Igaz, a hugom eleinte a térdéig érő vízben lubickolt, ahol egy minicsúszda is szórakoztatta a kicsiket. Kis ideig rá és anyukám barátnőjének a kisfiára vigyáztam, majd anya átvette a helyemet, mire én rögtön átmentem a nagyobb medencébe - ami a képen is látható. A víz mélysége nem állandó, beljebb haladva egyre mélyebb lett, s én is csak addig mentem el, amíg a nyakamig ért a víz. Tovább semmiképpen sem, ugyanis nem tudok úszni.
Mikor kiszálltam a vízből, nekiálltam napozni, miközben zenét hallgattam - MUSE. Egy darabig el is voltam, de mikor úgy éreztem, menten megsülök, újra beszálltam a vízbe. Nem is néztem rá a mögöttem lévő csúszdákra egészen addig, amíg az öcsém és két lány nem unszolt arra, hogy megtegyem. Először a sárga csúszdát vállaltam be, mert az kevésbé tűnt veszélyesnek. Élveztem, ahogy a víz az arcomba csap, és levegőért kell kapkodnom. Utánna a kanyargós csúszdát kellett kipróbálnom, mondanom se kell, nehéz volt lépkedni az ahhoz vezető lépcsőn. Mikor azonban zölden villogott a lámpa - tehát én következtem - gondolkodás nélkül csúszásnak eredtem. Meglepődtem, mennyire élveztem a kanyarokat, igaz, könnyen ki lehet onnan esni. A végefelé mutattam egy peace-t, aztán nagyot sikítva kikeveredtem onnan. Kemény negyvenhat másodperc alatt leértem. Ezt onnan veszem, hogy a csúszda mellett egy számláló is be volz építve. Persze az öcsém csak nevetett az eredményemen, de én mégis büszke voltam, amiért le mertem csúszni. Ezután többször is megkíséreltem a csúszást.
Következett az ebéd. Én hot dogot ettem ebédre, amit rövid idő alatt el is fogyasztottam. Visszalépkedtem a sátorhoz - időközben átköltöztünk másik helyre -, és figyeltem, ahogy hullámzik a víz. Csábogató volt, így újra úszkálni kezdtem a vízben.
Hirtelen gyülekezni kezdtek a felhők az égen, és amint kiszálltam a medencéből, majd’ megfagytam. Aztán megint kisütött a nap, és váltakztva a hideg időjárással, az idegeimre mentek. Úgy tűnt, hamarosan megyünk haza… azért pár csúszás még belefért. Például a hugommal lecsúsztam a sárga csúszdán, amit annyira élvezett, hogy többször is lecsúsztunk. Aztán a lányokkal a kanyargós csúszdán szórakoztunk, így méltóképpen búcsúztunk el a strandtól… A végén javítottam az eredményemen: harminchárom másodperc.
Az igazat megvallva nem bántam, hogy indulunk, hiszen már eléggé elfáradtam. Ausztriában beugrottunk anyával pár üzletbe, aminek az eredménye az lett, hogy kaptam egy felsőt. Cipőt is kaphattam volna, azért volna, mert zokni nélkül nehezen tudtam beletuszkolni a lábamat egy lila tornacipőbe, hát nem is tudtam… itthon pedig anya vett nekem egy piros gumipapucsot - manapság mindenki ilyent hord.
Éjszaka úgy aludtam, mint a bunda… ráaádásul Edwarddal álmodtam, így ma reggel mosolyogva ébredtem fel.
Strand
Szerda, július 21st, 2010 | Uncategorized | Nincsenek megjegyzések
Ma iszonyúan jó napom volt. Mami, anya, a testvéreim és én elmentünk a strandra - délután. Ekkor már gyülekeztek az emberek, de nem mondhatnám, hogy szűkösen voltunk. Bekentem magamat naptejjel, aztán a medence felé - amiben a víz a derekam fölé ért - vettem az irányt. A biztonság kedvéért papucsban mentem oda, ugyanis a sok forró betonon való járkálástól ki tud sebesedni a talpam. Lényegtelen. Úsztam, legalábbis úgy tettem. A helyzet az, hogy nem igazán tudom értékelni az úszásbeli gyakorlatomat, pláne, ha mélyvízről van szó… tehát elúsztam odabent. Pár perccel később jött az örvény, amit semmiért nem hagytam volna ki. Persze, folyton szorítanom kellett a bikinialsómat, nehogy az erős hab miatt hirtelen lerepüljön rólam. Az öcsém unszolására kipróbáltam a piros csúszdát, igaz, nem volt valami nagy, de én büszke voltam magamra… főleg, amikor a két kezemmel peace-t mutattam lefelé csúszva…
Induláskor anya bajlódott a sátorral - igen, azt is állítottunk fel -, de végül megoldotta a problémát. Közben mami csak röhögött ahelyett, hogy segített volna, én sem tudtam elfojtani a mosolyomat. Most pedig itt ülök, és mindjárt elalszok… Jó Éjszakát!
A strandon
Beleszerettem ebbe a zenébe!
Szerda, július 21st, 2010 | Uncategorized | Nincsenek megjegyzések
Attól függetlenül, hogy ez a zene az Eclipse Soundtrack-on szerepel, nagyon tetszik. Felpörgeti bennem a gondolatokat… Nem tudom, kinek mi a véleménye róla, de én akkor is odavagyok érte! Ez nem szerelem első látásra, hanem első hallásra.
A tegnapi napom betáblázva
Szerda, július 21st, 2010 | Uncategorized | Nincsenek megjegyzések
Ma reggel negyed hétkor keltem fel. Eszembe jutott, kellene egy kis Breaking Dawnt olvasnom. Alig harminc oldal maradt belőle, így elég gyorsan végigpörgettem a fejemben a betűket. Mikor letettem a könyvet, rossz érzés fogott el. Nem vagyok tipikus Twilight rajongó - annak ellenére, hogy a sorozat minden könyve megvan -, mégis képtelen voltam belegondolni, hogy többet nem vehetek a kezembe újabb könyvet ebből a sorozatból. Mostanra sikerült beletörődnöm…
Tegnapi nap
Tegnap sok minden történt velem. Elterveztük, hogy ellátogatunk Gersekarátra, hiszen a rokonokat már rég láttuk… na meg ott volt az unokatestvérem, aki egyben a barátnőm. Mikor beültünk a kocsiba, úgy éreztem, én ezt nem fogom kibíni. El tudjátok képzelni, micsoda kánikula terjedt odabent? Mindegy, végülis tudtam uralkodni a viselkedésemen.
Elsőként Körmend felé vettük az irányt, ott anyukám barátnőjét látogattuk meg. A fia most is virgonc volt, a lányával pedig jót beszélgettem. Ezután már valóban Gersekarátra mentünk. A barátnőm házához érve elmosolyodtam - régen voltam már itt, így nagyon megörültem a ház látványának. Amint beléptem az ajtón, a barátnőm ezzel fogadott: “Képzeld, megvan az Alkonyat-paródia!” Persze ehhez járt a széles mosoly is… Szeretem az Alkonyatot, de nem bírtam megállni, hogy ne nézzek egy kicsit is bele. Igaz, a feléig jutottunk csak el, márt már készültünk a mamáékhoz, de amikor eleget voltunk a mamáéknél is, visszamentünk az unokatestvéremékhoz… naná, hogy befejeztük a paródiát. Az Alkonyatot és az Újholdat is keverték benne, és szerintem így az egészből egy óriási kavalkád lett. Igaz, röhögtem, viszont annyira nem fogott meg.
Eljött a búcsú ideje. Megígértem a barátnőmnek, hogy hamarosan náluk alszok, ő pedig bohóckodva ezt mondta: “Szia, Manyi!” Egyébként, nem tudom, honnan jött ez a név, de a kollégiumi szobatársai találták ki, akiket szintén nagyon bírok…
Nos, megérkeztünk Szombathelyre. Még nem mentünk haza, benéztünk mamihoz, aki éppen takarított. A remény nem veszett el bennem: megkérdeztem, van-e még a nokedliből és a pörköltből. Sajnos már nem maradt belőle, viszont a paprikás krumpliból két tányérral ettem… Nagyon finom volt.
Nemsokára hazaértünk, és én kidőltem a kanapén… De azért egy kis olvasás nem ártott. Na, mit olvastam?
Sárga ragacsos saru, velencei (rém)álom…
Kedd, július 20th, 2010 | Uncategorized | Nincsenek megjegyzések
Jó reggelt!
Ma reggel, mikor hasamra sütött a nap, rájöttem: itt az ideje olvasni egy kis Breaking Dawnt. Úgy ötven oldalt el is olvastam, aztán beszüntettem egy kis időre - egyébként hamarosan végzek vele. Tegnap este sikerült írnom a könvemhez, amit a Könyvem (részlet) című oldalon találhattok meg.
Ó, igen… tegnap délután még más is történt. Anya megígérte nekem, hogy kapok sarut. Már nézegetett két helyen, de a biztonság kedvéért benéztünk a Family Center-be is. Ott nem találtunk semmit, de azért egy cicanadrágot mindenképpen kaptam.
Így abba a két boltba mentünk be, amit anya javasolt nekem. Az első üzletben, ahova beléptünk, rögtön két sarut is felpróbáltam. Az egyik csak lógótt a lábamon, a másik viszont tökéletesen illett rá. Biztos, ami biztos: benéztünk a második, anya által kiszemelt boltba is. Igaz, kényelmes volt az ottani saru, viszont valahogy nem illett hozzám. Így kénytelenek voltunk visszaballagni a másik boltba… természetesen azonnal megvettük a lábamra tökéletesen illő fehér sarut. Igen ám, közben anya itthon észrevetette, hogy valami sárga ragacs éktelenkedik a saru hátulján - naná, hogy csupán a másik felét próbáltam. Ma szépen visszavisszük a boltba a sarut, hátha le lehet szedni azt a ragacsot… pedig ma éppen azt húztam volna föl az unokatesómékhoz menet…
Tegnap délután a főtéren is fagyiztunk. Én erdei gyümölcsöt és velencei álmot kértem. Az utóbbit eddig életemben nem kóstoltam meg, viszont kíváncsi voltam, milyen íze lehet. Miután az erdei gyümölcsöset elfogyasztottam, átléptem a következőre: a velencei álomra. Egy idő után olyan undórítónak találtam, hogy a legközelebbi kukába hajítottam. A hugom persze azonnal anyához futott árulkodni, ráadásul az öcsém is folyton azzal hergelt, hogy pazarlok. Anya természetesen mérges volt rám, de hazafelé jövet megbékélt. És mostanra a testvéreimmel is minden rendben…:)
Már csak a saru-ügy vár a megoldásra!
Fehér saru
Hétfő, július 19th, 2010 | Uncategorized | Nincsenek megjegyzések
Régóta várok arra a pillanatra, hogy kezemben tarthassam a saruimat. Minden egyes kirakatnál megállva, nagy izgalommal mutattam anyának a gyönyörű sarukat, aminek a vége az lett, hogy bementünk a boltba. Bánatomra elég drágán árulták ahhoz, hogy nekem megérje - persze láttam elég ízléstelen lábbeliket is. Így aztán gyorsan ki is iszkoltunk az üzletből, majd célba vettük a következőt, ahol ismét csalódnom kellett. Egyre több boltot szemeltünk ki, és egyre gyakrabban kezdtük fölmondani a szolgálatot.
Viszont ma minden megváltozott. Ebéd előtt anya kijelentette, hogy látott fehér sarukat. Azt mondta, igazán szépek - ha valakiében, hát anya ízlésében meg tudok bízni. Amint elhagyták a szavak a száját, rögvest örvendezni kezdtem. Gondoltam magamban: “Végre elérkezett az én időm!” S azzal boldogan terítettem meg az asztalt…
(Ha megkapom, mutatok képet róla)
Boldog vagyok
Hétfő, július 19th, 2010 | Uncategorized | Nincsenek megjegyzések
Ma reggel hihetetlen módon arra ébredtem, hogy boldog vagyok. És erre minden okom megvan. Nos, tegnap addig írogattam a készülő könyvemhez, amíg majdnem egy teljes oldalt nem kaptam. Biztos vagyok benne, hogy van, aki seperc alatt 10 oldalt ír… Most viszont nagyon boldognak érzem magam. Eddigi reggeleken, akárhányszor eszembe jutott a nem létező könyv gondolata, ideges lettem, és unottan visszadőltem az ágyra. A mai reggel viszont másként indult… olyan varázslatos volt annak ellenére, hogy egy hétköznapi reggelről van szó. Boldogság a láthatáron…:)